2012. március 27., kedd

a Banya

Egy újabb példa a természet szürrealizmusára:

A vörösajkú denevérhal (Ogcocephalus Darwini) Costa Rica partjai közeléből, a Cocos-szigetek környékéről ismert, ahol jellemzően a 30 méternél nagyobb mélységekben tartózkodik. Nem tudok említeni más tengeri élőlényt, mellyel ennyire csúnyán elbánt volna a természet, leginkább a zseniális Hayao Miyazaki rajzfilmjeinek gonosz boszorkányai jutnak róla eszembe.










Arra vonatkozóan nem találtam utalást, hogy miért is nevezték el éppen a denevérekről (red- lipped batfish), hacsak nem a denevérek sötétségkedvelő életmódja alapozta meg a párhuzamot. (A denevérek helyében minden további összehasonlítást kikérnék magamnak! )

Ez a csúfság előnytelen megjelenésű hal 30-40 cm méretű, fenéklakó, testalkata kissé békára emlékeztet. Ha nem lenne elég neki a megnyúlt orra és élénkvörös szája által uralt – egyébként sem bájos – arc, további tréfa a természet részéről, hogy úszni sem tud, ahogy az egy haltól elvárható lenne. Módosult mell- és hasúszóin mászkál a fenéken, ahol kisebb puhatestűekre, rákokra, kis halakra vadászik. A zsákmányállatokat a kifejlett denevérhal egy megnyúlt úszósugárból kialakult „horgász-csalival” vonzza magához, mint az Földközi-tengerből is ismert ördöghal, mellyel egyébként rokonságban is áll. Egyes elméletek szerint a denevérhal az orrnyúlványából olyan vegyi anyagokat juttat a vízbe, mely a zsákmányállatai számára vonzóak.

Bár az ördöghal sem szebb, legalább nem olyan röhejesen csúnya mint rokona, viszont - szerencsétlenségére – a húsa nagyon ízletes, népszerű. A halpiacokon persze többnyire fej nélkül árusítják. (fotók: internet)