A QR-kód beolvasásával okostelefonról is gyorsan elérhető a honlapom.

Nyúl a víz alatt

A húsvét jelképe a nyúl, ilyenkor csokinyuszi alakban és élő házikedvencként, (esetleg pörköltnek elkészítve) – gyakran találkozhatunk vele. A nyúl a termékenység ősi szimbóluma, és számos mese hőse is, de kevéssé köztudott, hogy a tengerekben is találkozhatunk vele. Persze nem a jól ismert selymes-szőrű állatkával, hanem egy tengeri életmódhoz jobban alkalmazkodott lénnyel, amely valójában házatlan, csupaszkopoltyús csiga. Több fajuk ismert az összes tengerből, a tudomány aplysia néven emlegeti őket. Az Adriai-tenger partközeli zónáiban is találkozhatunk egy 20-25 cm méretű, vöröses-barna fajjal, amint fonalas algákat legel, vagy éppen a ráják kecsességével úszik a tengerifű mezők felett. A fején lévő fül-szerű nyúlványok miatt kapta a tengeri nyúl nevet, egyéb hasonlóságot nem érdemes firtatni.

Megfogva nyálkás tapintású (csigához illően), és amennyiben zaklatásnak veszi tudományos érdeklődésünket, azt vöröses nyálka kibocsájtásával adja tudtunkra. Ez a nyálka állítólag erősen mérgező, és népi megfigyelések szerint hajhullást okoz, de arra nem tér ki a szakirodalom, hogy a mediterrán népek miként jutottak erre a megállapításra. :) Magam részéről inkább maradok a vörösboros nyúlpörköltnél, kellemes húsvéti ünnepet kívánva mindenkinek!

(fotók: internet)

Vers

Barta László verse, nem csak vízimádóknak:

A csend világa

A csend,
a mély csend kútfője
szüli a nagy műveket,
nem a harsány színekben tomboló nyáridő.

Ez itt a csend világa,
mélytengeri csend,
merülj alá az iszap honába,
mert ott gyűlik össze minden, odalent.

Ez itt a vakon is látók néma világa,
az üledék,
hogy ne hullámozzon hiába
a végtelen óceán.

A csendből születtem,
a csendbe halok,
mikor már nem dúlnak bennem
hangtalan jajok.

a Banya

Egy újabb példa a természet szürrealizmusára:

A vörösajkú denevérhal (Ogcocephalus Darwini) Costa Rica partjai közeléből, a Cocos-szigetek környékéről ismert, ahol jellemzően a 30 méternél nagyobb mélységekben tartózkodik. Nem tudok említeni más tengeri élőlényt, mellyel ennyire csúnyán elbánt volna a természet, leginkább a zseniális Hayao Miyazaki rajzfilmjeinek gonosz boszorkányai jutnak róla eszembe.

Arra vonatkozóan nem találtam utalást, hogy miért is nevezték el éppen a denevérekről (red- lipped batfish), hacsak nem a denevérek sötétségkedvelő életmódja alapozta meg a párhuzamot. (A denevérek helyében minden további összehasonlítást kikérnék magamnak! )

Ez a csúfság előnytelen megjelenésű hal 30-40 cm méretű, fenéklakó, testalkata kissé békára emlékeztet. Ha nem lenne elég neki a megnyúlt orra és élénkvörös szája által uralt – egyébként sem bájos – arc, további tréfa a természet részéről, hogy úszni sem tud, ahogy az egy haltól elvárható lenne. Módosult mell- és hasúszóin mászkál a fenéken, ahol kisebb puhatestűekre, rákokra, kis halakra vadászik. A zsákmányállatokat a kifejlett denevérhal egy megnyúlt úszósugárból kialakult „horgász-csalival” vonzza magához, mint az Földközi-tengerből is ismert ördöghal, mellyel egyébként rokonságban is áll. Egyes elméletek szerint a denevérhal az orrnyúlványából olyan vegyi anyagokat juttat a vízbe, mely a zsákmányállatai számára vonzóak.

Bár az ördöghal sem szebb, legalább nem olyan röhejesen csúnya mint rokona, viszont - szerencsétlenségére – a húsa nagyon ízletes, népszerű. A halpiacokon persze többnyire fej nélkül árusítják. (fotók: internet)

Vermeer: Tejet öntő leány

Vermeer híres festményének másolását a napokban fejeztem be, a festés folyamatáról ismét készítettem néhány fotót. A kép eredetije Amszterdmban a Rijksmuseum-ban látható, 45,5x41 cm méretű. 1660 körül festette Johannes Vermeer (Vermeer van Delft), aki a XVII. századi holland életképek mestereként ismert. Ez a kép is egy korabeli holland polgári ház konyhájának egy hétköznapi jelenetét ábrázolja. Korábban a vallási vagy historizáló témájú képek mellett jellemzően csak az arisztokrata családok tagjairól készültek festmények, de a XVII. században a spanyol uralom alól felszabaduló és egyre gazdagodó Hollandiában a polgári réteg körében is népszerűvé váltak a saját életük és környezetük mindennapi jeleneteit ábrázoló festmények. A "Tejet öntő leány" (Milkmaid) egy cselédlányt ábrázol, vélhetően egy jómódú ház konyhájában. A kép egyszerű cselekménye nyugalmat áraszt, de tele van beszédes és apró részletekkel.
A másolat eredeti méretben készült farostlemezre, antik-hatású felületkezeléssel.

Adventi tárlat a Mákombákom Galériában

November 21-től 2012. január közepéig látható csoportos kiállításunk a Budapest VI. ker., Bajnok u. 12. alatti Mákombákom kávézó- galériában.

A tárlaton B. Molnár Annamária, Boros Andrea, Keszeg Valéria és Sáli Levente alkotótársaim festményei láthatóak. A legnagyobb képanyaggal B. Molnár Annamária mutatkozik be. A bemutatkozás persze csak erre a helyszínre értendő, mert Annamari tökéletes kidolgozású és meghitt hangulatú csendéletei itthon és külföldön egyaránt népszerűek, remekül illeszkednek a Mákombákom békebeli stílusához is. Ahogy Annamária a csendéleteknek, úgy Boros Andrea a természet-festésnek az elismert mestere, élethűen ábrázolja kisebb-nagyobb vadon élő állatainkat a cinegétől a vadkanig. Keszeg Valéria a klasszikus festészet ismert (és egy kép esetében ismeretlen) mestereinek festményeit reprodukálta, és én is néhány másolatot állítottam ki a saját munkáimból, így többek között Rembrandt, Vermeer, Roslin ismertebb műveivel is lehet találkozni. Megjegyzem, hogy Vali sem "csak" másolatokat készít, saját fantáziadús képei is figyelemre méltóak. Sáli Levente új képei még számomra is meglepetést tartogatnak, de sokoldalúságát és kísérletező hajlamát ismerve mindenképpen jeles munkákra számítok.

A kiállított festményeket meg is lehet vásárolni, de a falakon lévő képekkel sem kell feltétlenül beérni, mert itt még a kávés csészébe is kaphat "festményt" bárki.

Lények a mélyből

Gyakran meg szokták kérdezni a festményeimmel kapcsolatban, hogy miként is jutnak eszembe a szürreális témák.
A víz alatti környezet és a vízi élőlények sokszor önmagukban is szürreális élményekkel ajándékozzák meg a szemlélőt, példaként szeretnék bemutatni egy-egy különleges életmódú, vagy bizarr megjelenésű lakóját a mélységeknek. A leírásokban nem akarok senkit untatni tengerbiológushoz méltóan tudományos igényű adatokkal (minthogy nem is vagyok szakember), de remélem sikerül érdekes információkkal szolgálni.

Elsőként egy különleges cápafajt szeretnék bemutatni:

A cápák családjának alig ismert képviselője a világító cápa (Isistius brasiliensis), mely szivarcápa (zigarrenhai), és a találó cookie cutter shark néven is ismert. Utóbbi elnevezését – melyet „sütiszaggatónak” fordíthatunk, jellegzetes fogazatáról és harapásáról kapta.

A „sütiszörny” kistestű, mindössze 50 cm körüli testhosszt ér el. Egyszínű barna, kicsi áttetsző uszonyokkal, és egy sötétebb gallérszerű folttal a kopoltyúnyílások vonalában. Rövid, kerek fején nagy szemek ülnek. A fogazata felül vékony tű-szerű fogakból áll, az alsó állkapocsban pedig széles pengeéles fogai fűrészes sorrá rendeződtek.

Igazi ragadozóhoz illően agresszív és rámenős, többnyire saját méreténél akár több-százszor nagyobb állatokat is megtámad, bár támadásai általában nem végzetesek. Hogy ez a faj nem vált a nagyobb rokonaihoz hasonlóan hírhedtté, valószínűleg csak a kis testmérete indokolja, és az, hogy rendszerint a trópusi tengerek 100-3500 m közötti nagy mélységeiben él. Gyakran csak „tevékenységének” nyomaival találkoznak a halászok és kutatók, melyek a nagyobb halak, és gyakran tengeri emlősök testén is látható jellegzetes kúp alakú mély harapás-nyomok. Ilyen szabályos lyukakat tonhalak, cápák, sőt cetfélék és nagyobb mélységekbe lemerülni képes elefántfókák testén is lehet találni, de feltehetően kisebb halak és gerinctelenek is áldozatául esnek, melyek nem feltétlenül élik túl a harapást.

A „sütiszörny” másik érdekes jellegzetessége a biolumineszcencia, melyről magyar nevét is kapta, bár ez a jelenség a faj által lakott mélységekben általánosnak is mondható. A cápa a hasi oldalán gyenge fényt bocsát ki, mely által a felszín felől derengő fényben elrejti körvonalait a mélyben portyázó nagyobb ragadozók elől. Mindössze egy kicsi, hosszúkás folt látható belőle, mely a fajt kutató halbiológusok szerint kisebb hal sziluettjét hivatott utánozni, ezzel csalogatva magához azokat a ragadozókat, melyekből aztán kiharaphatja a maga kis süti-szeletét.

(a mellékelt fotók az internetről származnak)